Tisztelt Olvasó!
A város közterületei a jelen járványügyi helyzet miatt kihasználatlanok. A játszóterek és az egyéb „fitness” eszközök is le vannak zárva a látogatók előtt, ezzel is elősegítve a vírus terjedésének lassulását. A Vitorlás téren álló ’Halász’ és ’Révész’ is arra bíztat, hogy
„Maradjunk Otthon!”.
Elsősorban azoknak készültek a cikkben látható képek, akik vagy egyáltalán nem tudják elhagyni otthonaikat, vagy a létszükségletet biztosító bevásárlások és ügyintézések során nem találkoztak a határozottan tavaszi hangulatot árasztó Balatonfüreddel.
Annak érdekében, hogy a képek mögött rejtőző fenntartói munkánkat is láthassák, megemlítek a teljesség igénye nélkül néhányat a legfontosabb tavaszi tevékenységeink közül:
- Tavaly októberben több, mint 15 .000db 1. osztályú Holland Tulipán és Nárciszhagyma került kiültetésre, elsősorban a kétnyári ágyásokba, de jutott bőven a későn induló cserjék, valamint évelők közé is. Ezeket az öntözésen kívül folyamatosan tisztítani is kell.
- Ott vannak a szintén az ősz folyamán telepített ágyásaink árvácskái, amiket a világszínvonalon termesztő és nemesítő ’Syngenta’ palettájából választunk ki, ültetünk, kapálunk, tisztítunk és indokolt esetben pótlunk is. Ez idén tavasszal kisebb százalékát jelentette a teljes kiültetésnek, mint a tavalyi évben, de így is több ezer kétnyári palánta újra ültetését kívánta a tökéletesség érdekében.
- A város számos pontján, az Önkormányzat finanszírozásával, az elmúlt 16 hónapban, több, mint 100db lombos dísz, valamint örökzöld fát ültettünk, ezek mindegyikének a neveléséről, öntözéséről, metszéséről is mi gondoskodunk.
- Egész fasorokat telepítettünk vagy újítottunk meg, többek között az Iskola; Bartók B.; Köztársaság; valamint Pacsirta utcákban.
- A közterületeken található koros fák gallyazását, formára metszését csakúgy, mint a fent felsoroltakat is a Parkfenntatási részleg végzi. 2020. tavaszi viszonylatában is több száz darabról beszélhetünk.
Mind ezek mellett egyéb tavaszi fenntartási munkálataink, szintén a teljesség igénye nélkül: gyepfelületek gondozása, sövények nyírása, cserjék metszése, évelők visszavágása, valamint ezen kultúrák gyomtalanítása, öntözése és tápanyagutánpótlása is szerves részét képzi feladatainknak.
Végezetül – A PROBIO Zrt. is megtette a szükséges intézkedéseket munkatársai védelme érdekében, de Balatonfüred Város közterületeinek fenntartójaként nem engedheti meg, hogy mindenki otthon maradjon. Gondoljunk csak bele, hogy milyen állapotok fogadnának minket akkor, ha a lakossági kommunális hulladék szállítása felfüggesztésre kerülne, vagy a strandok éves karbantartása elmaradna, esetleg a város zöldterületeit senki nem gondozná.
Elég talán csak annyit mondanom, hogy a város kiemelt területein kollégáink hetente nyírják a gyepfelületeket, napi szinten öntözünk egyes növény kultúrákat és napi szinten több köbméter zöldhulladékot szállítunk el a parkokból. Szerencsére minket nem fenyeget egyelőre a leállás. A már meghozott rendeleteket betartva tovább dolgozunk azért, hogy amikor a jelenlegi korlátozások és intézkedések érvényüket vesztik, mindenki a már jól megszokott, kellemes, nyugodt, tiszta és szép balatonfüredi környezetben, a szabadban tölthesse mindennapjait.
Köszönjük kollégáink türelmét, munkáját és kitartását!
Mindenkinek jó egészséget kívánunk!
Pádár Tamás – Parkfenntartás