Por és zajmentes munkavégzés Balatonfüreden

Balatonfüred városa évek óta a leglátogatottabb települések közé tartozik Magyarországon. A város Önkormányzata folyamatosan törekszik, hogy a település közterületei összhangban legyenek, mind városkép környezeti és épített értékeivel. Új közterületeket, parkokat, zöldsávokat alakít ki az állandó lakosság, valamint az ide látogatók részére is, annak érdekében, hogy ne alakuljanak ki túlzsúfolt területek. Remek példa erre többek között az Új Zákonyi Park. A zavartalan pihenést, feltöltődést szolgálja a városi csendrendelet is.

A PROBIO Zrt. parkfenntartási részlege a lehetőségekhez képest minden megtesz, hogy ne zavarja meg a Balatonfüreden pihenni vágyók nyugalmát, kényelmét. Napi feladataink szervezésében próbálunk odafigyelni többek között arra is, hogy ne a reggeli órákban végezzük a legnagyobb zajjal járó munkákat, ez minél kevesebb porral járjon és ne a legforgalmasabb időszakban akadályozzuk gépjármű és gyalogos közlekedést. Ezért mire felkel a nap a Rózsakertben, mi már napi első feladataink végére értünk.

Cégünk már évek óta komoly összegeket áldoz akkumulátoros, elektromos eszközök beszerzésére, amelyek nem csupán jóval kevesebb, mondhatni minimális hanghatással bírnak robbanómotoros testvéreiknél, hanem sokkal környezetkímélőbbek minden szempontból. Napjainkban eljutottunk arra a szintre, hogy ezen gépek környezetszennyezése és üvegházhatást okozó gáz kibocsájtása minimális.

2019.-ben a tavaszi beszerzések során a Parkfenntartás egy vadonatúj Birdie Car típusú, négy személyes, platós, elektromos kiskocsival, valamint egy Weidner KS1-00110E típusú akkumulátoros seprőgéppel gazdagodott. Aki gyakran közlekedik a városban, szinte biztos találkozni fog az új gépjeinkkel munka közben, hiszen ezek a járművek, takarító gépek nem csupán a strandokon, illetve a frekventált sétányokon, hanem a város főbb utcáin, illetve főként azok járdáin is napi szinten láthatók.

Jelenleg 3, Birdie Car elektromos kiskocsival járjuk a várost, melyek teherbírása lehetővé teszi, hogy nehezen hozzáférhető, szűk helyekről is végezzünk szállítást, ami nagy mértékben segít minket feladataink elvégzésében, akkumulátoraik már olyan korszerűek, hogy elegendő a nap végén tölteni azokat. Immár elektromos takarítógépből is 3db áll szolgálatban, az új Weidner seprőgépen kívül, egy nagy kapacitású, önjáró porszívó, valamint egy vizes mosó is tisztítja a várost. Mindhárom gép abszolút zaj és pormentesen végzi a feladatát, a nyári szezonban hétvégén és ünnepnapokon is.

Professzionális, akkumulátoros STIHL gépjeink is szép számmal állnak rendelkezésre. Többek között lombfújóból, fűkaszából, láncfűrészből és sövényvágóból is több egységet használunk. Töltési idejük minimális, hatékonyságuk pedig vetekszik a hagyományos STIHL termékekkel. Környezeti hatásuk minimális, a hanghatást is beleértve. Ezen tulajdonságaik miatt munkatársaink is előnyben részesítik ezeket az eszközöket. A cikkben említett gépeket, eszközöket használat közben láthatják Balatonfüred közterületein.

A PROBIO Zrt. Balatonfüred Város Önkormányzatával együttműködve, hosszútávon is törekedni fog arra, hogy minél korszerűbb, minél hatékonyabb és minél környezetkímélőbb szakmai megoldásokkal, gépekkel, eszközökkel munkálkodjon egy virágzó Balatonfüredért.

2019.08.30.
Pádár Tamás