Újabb közintézmény parkosítása

Újabb közintézmény parkosítása

Újabb közintézmény parkosítása készült el a városban.

A nyári iskolai szünetet kihasználva a Probio Zrt. parkfenntartó munkatársai kertészeti felújítási munkákat végeztek a Református Egyház kezelésében álló Általános Iskolában. Az Önkormányzat megrendelésére az épületet övező udvar megújult: a keleti oldalon térburkolattal ellátott parkolók és gyepfelület kialakítása mellett a szomszédos lakóház telekre vezetett csapadékvizének elvezetését is megoldottuk, valamint a kerítés teljes hosszában változatos növényfajtákból – többek között ehető gyümölcsű Mézalmácskából – sövényt és cserjeágyást alakítottunk ki.

A Sportpályát illetve a Fekete István Iskola játszóterének rézsűjét kúszó örökzöld cserjék beültetésével stabilizáltuk, ez a növények záródását követően a fenntartási munkákat is megkönnyíti a gyomosodás visszaszorítása révén.

A szülők összefogásának eredményeként létesült az a pergola, mely a továbbiakban a gyermekek pihenését szolgálja, és támasztékot nyújt a két elültetett rezisztens szőlőtőkének, melyek amellett, hogy az iskola szellemiségét is jelképezik, hangulatos árnyékoló zöld felületet is biztosít a várhatóan közkedvelt pihenőhelyen.
Az udvaron található gyepfelület is teljes felújításra került, újak is létesültek. A teljes zöldterület automata öntözéssel ellátott, mely nélkülözhetetlen a gyep igényes fenntartásának érdekében.

Az aszfaltos sportpálya szomszédságában, a főbejárat mellett szintén új cserjeágyás készült, nagyrészt magas díszítő értékű cserjék felhasználásával.

A gyöngykaviccsal fedett felületek felújítása, pótlása is elkészült, új padok, hulladékgyűjtők és kerékpártárolók is helyet kaptak az udvaron, a régi ivókutat korszerű, nyomógombos újra cseréltük. A nagy felületű tetőről összegyűlő csapadékvíz elvezetése is megoldásra váró feladat volt, ezt egy eltakart szikkasztó kialakításával oldottuk meg, így a csapadékvíz helyben, az udvar fáinak gyökérzónájában hasznosul.

Az iskola faállománya szintén gyarapodott. A parkoló területére eső, megcsavarodott és kikorhadt mandulafa kivágása mellett 21 új fát ültettünk az iskolakertben és a parkolók között. Az épület előtti térburkolat is részben megújult, az Iskola utcai kapu, az akadálymentes bejáró szintén a beruházás részét képezték. Az elkészült munkák átadása a tanév kezdetére megtörtént.
Reméljük, hogy a szomszédos lakóházak tulajdonosainak is megelégedésére szolgál az új zöld terület és az odafigyelő gondoskodás révén az elkészült parkosítás sokáig hozzájárul az itt tanulók jó közérzetéhez!

Szabó Szilveszter
Műszakvezető
Probio Zrt.